Egy tájházban dolgozom, ahol gyakran fogadunk iskolás csoportokat. Ilyenkor nem csupán arról mesélünk, hogy milyen eszközöket használtak, hogyan éltek az emberek ezekben a házakban 100-150 évvel ezelõtt, hanem azt a fajta életszemléletet, a környezettel való harmonikus együttélést is szeretnénk bemutatni, ami akkor még természetes volt és ami miatt szerintünk az a világ egy élhetõbb, emberibb világ volt.
Minap egy ötödikes osztály jött hozzánk egy budapesti ökosuliból. Uzsonnázás közben beszélgetni kezdtünk: mi is az az ökosuli? Mit jelent az ökológia? Valami környezetvédelmet. Mit jelenthet az a szó, hogy globalizáció? Valami a világgal kapcsolatos dolgot. Volt, akinek eszébe jutott a globális felmelegedés, ezért azt gondolták, hogy valami negatív dolog lehet. De mi is ez pontosan? Vajon mi, felnõttek meg tudnánk határozni? Hogyan lehetne elmagyarázni ezt tizenegynéhány éves gyerekeknek? Mi, felnõttek még megéltük a gyorsétteremek, bevásárlóközpontok, PET-palackok és Tetrapack-ok, mobiltelefonok és internet elõtti világot. De nekik már ez a természetes. Õk még csak a pozitív oldalát látják az országokon, földrészeken átívelõ kapcsolatoknak. Hogyan mondjam el nekik, hogy ennek bizony ára van? Õsi módszert hívtam segítségül. Így született meg a …
Mese a globalizációról
Hol volt, hol nem volt, egy magát várossá kinövõ faluban él két szomszéd: Varró Luca és Gulyás Robi. Luca varrónõ volt. Elvált, egyedül nevelte 8 éves kislányát. Sokan jártak hozzá a városból, sõt, még a szomszéd falvakból is. Ügyesen, szépen dolgozott. Törzsvásárlóinak ismerte az ízlését, tudta, kinek, mire van szüksége. Sokszor maga tervezte, szabta ki a ruhákat. Maga osztotta be az idejét. Így aztán jutott a háztartásra és ami még fontosabb, a kislányára is idõ.
Robi az apjától egy kis földet örökölt. Pont elég volt arra, hogy 12 tehénkének, és a néhány kecskének megtermelje a takarmányt. A tej nagy részét elvitték a háztól. Ami maradt, abból túrót, sajtot készített az anyja és arra is volt vevõ mindig. Robi is szerette a munkáját. Szeretett a szabad levegõn dolgozni, élvezte, hogy kemény, fizikai munkát végezhet. Ismerte minden állatát, észrevette, ha valamelyiknek baja volt. Tudott mindent. Apjától, nagyapjától leste el, még gyerekkorában.
Luca a tejet, túrót Robiéktól vette. Otthon aztán készített házi joghurtot, belekevert egy kis saját készítésû lekvárt, volt finom gyümölcsös joghurtjuk. Nyáron a friss eperbõl, a joghurból és egy kis házi mézbõl fagylaltot gyártottak. Robiék pedig Lucánál varratták a ruháikat. Szépen éldegélt Luca is, Robi is. Egészen addig, míg a városkában meg nem jelent a Bevásárlóközpont. Hiszen egy ekkora településnek már jár! Elment Luca is, megnézte Robi is. A Hosszanfriss Dobozos Tej éppen akciós volt. Megörült neki Luca! Hiszen így nem kell naponta átjárni a tejért. Csak elõveszi a kamrából és már ihatják is. Igaz, hogy az íze… hát, az olyan furcsa. Igaz, hogy nem lehet belõle joghurtot készíteni, így azt is meg kell venni a Bevásárlóközpontban, ráadásul az a sok doboz! Hirtelen kétszerannyi lett a szemét, viszont ha visszaküldenek 15 fedõfóliát, vagy 8 kivágott izét, akkor nyerhetnek egy Akármit is!
Robi is szépen bevásárolt. Olcsón vett pólókat, nadrágot. Igaz, hogy mindenki ugyanolyan pólókban jár, de ez nem tart sokáig, hiszen a második mosás után már felismerhetetlen az a ruhadarab. Igaz, hogy emitt egy kicsit szûk, amott pedig kicsit hosszú, na de ennyi pénzért ki hagyná ott?!
Teltek-múltak a hetek. Egyszer csak azt vették észre, hogy elmaradnak az állandó vevõk. Mindenki a Bevásárlóközpontba járt. Így aztán Robi eladta a teheneit, levágatta a kecskéit és munka után nézett. Szerencsére a Bevásárlóközpontban mindig kerestek új munkaerõt. Árufeltöltõ lett. Három mûszakban hordhatta, pakolhatta a ládákat, rekeszeket. Nem keresett jól, nem lehetett kint a szabadban, és szólni sem mert semmiért, hiszen könnyen találtak helyette mást. Õ viszont nemigen talált volna más munkát a környéken.
Luca sem tudott már megélni a varrásból. Elõször bedolgozást vállalt egy kereskedõnek, aki idõnként felbukkant és két nap múlva már vitte is az elkészült ezer darab ugyanolyan gyereksapkát, vagy pólót. Ilyenkor Luca dolgozott éjt nappallá téve, hogy aztán hetekig várjon az új megrendelésre. Mit tehetett volna mást? Csinálta. Csakhogy a kereskedõ is tönkrement. Nem bírta a versenyt a kínai tucatáruval. Így aztán Luca is a Bevásárlóközpontban talált munkát magának. Pénztárossá képezte át magát. Két mûszakban ült a pénztárgép mögött, és szolgálta ki a végeláthatatlan sorokat. Soha, egy vevõvel sem tudott beszélgetni, egy idõ után abba is belefáradt, hogy rámosolyogjon az emberekre. Ha délutános volt, nem lehetett együtt a kislányával. Nem tudott vele tanulni, játszani. Nem tudott elmenni a szülõi értekezletre, vagy egy kirándulásra. Sokszor hétvégén is dolgoznia kellett, mert a pénzre szüksége volt.
Legyen vége itt a mesének? Boldogtalanul éltek, míg meg nem haltak?
Amikor Luca délutános volt, Robi édesanyja vigyázott a kislányára. Nagyanyja helyett nagyanyja volt. Amikor egy mûszakban dolgoztak, sokszor Robi vitte haza Lucát. Ilyenkor sokat beszélgettek, egymásba szerettek, összeházasodtak. Újból elkezdték régi vállalkozásukat. Meggyõzték a szomszédokat, a régi vevõket, hogy jöjjenek vissza hozzájuk.
Annyi gyerekük született, mint a rosta lika, még eggyel több is.
